Nyugdíjba vonult a vízügyi igazgató

Az eddigi igazgató, Márk László nyugdíjba vonulását követően, 2020. január 1-től Bencs Zoltán vezeti a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot – tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezet.

A szakember területi vízgazdálkodóként végzett 1985-ben, s attól kezdődően folyamatosan szerzett tapasztalatot és gyarapította tudását a vízüggyel foglalkozó szervezeteknél, többnyire azok vezetői szintjein. Kinevezésével most az ország harmadik legnagyobb területéért felelős vízügyi igazgatóság első számú vezetője lett. Bencs Zoltán 2020. január 1-től áll a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság élén, Magyarország belügyminiszterének kinevezése alapján. Beiktatására január 9-én, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Láng István főigazgató jelenlétében került sor.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2020. szeptember 17-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!