Nőtt a komp forgalma a Balatonnál

Nőtt a Szántód és Tihany között közlekedő balatoni komp forgalma az idén: augusztus 20-ig 1,2 százalékkal több utas, 3 százalékkal több jármű vette igénybe, mint tavaly; a kerékpárforgalom pedig 6,4 százalékkal emelkedett - ismertette Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója szerdán Szántódon sajtótájékoztatón, amelyen köszöntötték az idei év egymilliomodik komputasát is.

Kollár József elmondta, a komphajózás forgalma 2015 óta töretlenül emelkedik, az idén ismét új csúcs születhet. 2015-höz képest a személyforgalomban majdnem 30 százalékos, a jármű- és kerékpárforgalomban pedig 30 százalékot meghaladó volt a növekedés a balatoni kompon. A személyhajózásban az idén szerény elmaradást tapasztalnak a tervekhez képest, de a vezérigazgató szerint kedvező időjárás esetén még ledolgozható a hátrány a hajózási szezon végéig. A cégvezető a programhajó kínálatáról elmondta, hogy az idén már stabil hajózási szolgáltatási portfóliót nyújtott a társaság. Példaként hozta a sikeres Varázshajó nevű gyerekhajó-programot, ugyanakkor megszüntették a csekély érdeklődést kiváltó operett-hajókat. A menetrend szerinti hajókat is közlekedtető Bahartnál szeptember elsejéig tart a főszezon, és október 23-ig a hajózási idény. 
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!