Népszerűek a katonai táborok

Népszerűek a gyermekek körében a Magyar Honvédség nyári táborai- mondta Takács Attila, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetője az M1 aktuális csatorna szerda délutáni műsorában. A parancsnok felidézte, hogy korábban a katonai szervezetek elsősorban a katonák gyermekei számára szerveztek nyári elfoglaltságot. 

A tavaly még kísérleti jelleggel szervezett honvédelmi táborok iránt nagy volt az érdeklődés, idén már mintegy 900 gyereket fogadhatnak, és így is háromszoros volt a túljelentkezés. A nyáron tizenkét helyőrségben szerveztek táborokat, ezek között van túlélőtábor, légierőtábor, különleges műveleti tábor is. Ezen felül - mondta a parancsnok - a balatoni Erzsébet-táborokban is megismerhetik a katonai életet a gyerekek. Fonyódligeten és Zánkán minden szerdán - a rendvédelmi szervekkel közösen tartott - úgynevezett hősök napján katonai bemutatókkal és eszközökkel népszerűsítik a honvédelem ügyét és a katonai pályát. Kérdésre válaszolva Takács Attila kiemelte: gyermekeket nem lehet bevonni katonai kiképzésbe. A honvédelmi táborok elsősorban az egyéni kompetenciafejlesztésről, a közösségi szellem kialakításáról szólnak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!