Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Balatonfüreden

Tizennyolc hazai és külföldi gitáros lesz hallható a június 24. és július 1-je között zajló 12. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon - tájékoztatták a program szervezői az MTI-t. A nyitónapon a spanyol Ricardo Gallen lép fel a Vaszary Galéria színpadán, ő és a másnap színpadra álló francia Judicael Perroy is visszatérő vendég a fesztiválon. A helyi Ferencsik János Zeneiskolában a Pozsonyi J.K. Mertz Nemzetközi Gitárverseny győztese, az osztrák Nikolas Göhl ad koncertet június 26-án hétfőn, kedden a Verseny győztes magyar fiatalok elnevezésű esten Szalai Lotti, Nagy Márton és Fellegi Dávid lesz hallható ugyanitt. Szerdán az Eötvös Zenei Alapítvány által támogatott, kiemelten tehetséges fiatalok állnak a zeneiskola színpadjára Koncert Kohno-Sakurai mesterhangszereken című műsorukkal, csütörtökön pedig a bécsi Forum Gitarre Nemzetközi Gitárverseny első helyezettje, a francia Antoine Morinérie ad koncertet szintén a zeneiskolában. 

A záró hétvégén, pénteken a Vaszary Galéria színpadján a harmincötszörös verseny győztes fiatal ukrán gitárművész, Marko Topcsij lép fel, szombaton pedig a fesztivál gitárzenekara és résztvevői adnak színes záró koncertet a Ferencsik iskolában. Az esti koncertek mellett délelőtt nyilvános mesterkurzusok, a zeneiskolában pedig hangszerkiállítás várja az érdeklődőket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!