Nemzeti ünnep: Siófokon is zajlik a pártharc

A facebookon csatáznak a siófoki ellenzéki képviselők az ünnepi koszorúzás miatt. Az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként induló Magyar György nevét ugyanis nem engedték bemondani a koszorúzók között Siófokon – számolt be a sonline.hu. 

Magyar György azt kifogásolta, hogy a siófoki önkormányzat ügyintézőjétől tudta meg: nem fogják bemondani a nevét az ünnepi koszorúzáson, ahol szeretett volna részt venni. Magyar György szerint Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik képviselőjelöltje alpolgármesteri minőségében azt az utasítást adta, hogy csak a sor legvégén, a neve elhallgatásával koszorúzhat. Lengyel Róbert polgármester erre azt írta: Magyar György asszisztense jelezte a szervezőknek, hogy a képviselőjelölt az MSZP-sektől külön koszorúzna. Mivel Magyar György sem önkormányzatot, sem pártot, sem közintézményt, sem egyéb állami szervet nem képviselt, így a neve a magánszemélyként koszorúzók közé került, tehát azt nem voltak hajlandók bemondani. Siófokon a hivatalban lévő fideszes országgyűlési képviselőt, Witzmann Mihályt sem köszöntötték. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!