Nem létező kukoricát adtak el Baranyában, elfogták őket

Jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Szigetvári Járási Ügyészség két baranyai férfi ellen, akik olyan kukoricára kötöttek adásvételi szerződést, amellyel nem rendelkeztek.

A Baranya Megyei Főügyészég közlése szerint 2016 tavaszán a szlovén sértett Magyarországon nagy mennyiségű kukoricát akart vásárolni. Közvetítőkön keresztül került kapcsolatba két baranyai férfival, akik azt állították, hogy cégük 20 ezer tonna kukoricával rendelkezik. A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja. A szerződéskötés után azonban a sértett "elbizonytalanodott", hogy a vádlottak rendelkeznek az elegendő kukoricával, ezért a két férfi egy baranyai társaság kukoricatárolójához vitte a sértettet, ahol úgy mutatták meg neki az ott tárolt több ezer tonna terményt, mintha a sajátjuk lenne. A sértett ezután 27 ezer eurót, átszámítva 8 millió 370 ezer forintot utalt a vádlottak számlájára. A tényleges vételár 27 millió forint lett volna - részletezte az ügyészség. Az utalást követően a vádlottak a kukoricát nem szállították le, ez már a szerződés megkötésekor sem állt szándékukban, és arra lehetőségük sem volt - áll a közleményben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. március 14-i rendkívüli ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!