Nem jogerősen elítélték a baranyai polgármestert, így jelölt is maradhat

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt nem jogerősen pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték Versend polgármesterét - közölte a Pécsi Törvényszék. 

A törvényszék közleménye szerint a Pécsi Járásbíróság megismételt eljárásában hozott ítéletével költségvetési csalás bűntettében, számvitel rendjének folyamatos megsértése és hamis magánokirat folyamatos felhasználása miatt mondta ki bűnösnek a K. I. monogrammal jelölt elsőrendű vádlottat, akiről megjegyzik: 2006 óta Versend polgármestere. Ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték és 1,2 millió forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben. Az elsőrendű vádlott 2006-tól Versend község polgármesteri tisztségét töltötte be, míg élettársát 2003-tól 2013-ig az önkormányzatnál közalkalmazottként foglalkoztatták, feladatai közé tartozott a többi között a pénztár kezelése. A polgármester a közmunkaprogram keretében 2012-ben két valótlanul foglalkoztatott ember részére hamis okiratokat benyújtva hívott le a Baranya Megyei Munkaügyi Központtól közel 500 ezer forintnyi munkabért úgy, hogy azt egy olyan számlára utaltatta, melyhez kizárólag ő fért hozzá. Emellett fizetési előleget adott ki több embernek papíron úgy, hogy az érintettek nem is igényeltek, annak átvételét nem ők írták alá. Az elsőrendű vádlott összesen 671 ezer forint értékre követte el a bűncselekményt, amelyhez a másodrendű vádlott, azaz az élettárs 385 ezer forint erejéig nyújtott segítséget. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. A valasztas.hu adatai szerint Kárász István most is indulna a polgármesteri címért. A jelöltség nem generál ezen választásban mentelmi jogot, így folytatódik a büntetőeljárás. Ha a választásig jogerősen eltiltják a közügyektől, csak akkor szüntethetik meg a jelöltségét, illetve akkor nem lesz jelölt, ha önként lemond róla.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. november 25.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!