Nem drágulnak a somogyi fürdők

A kiemelkedően jó tavalyi eredmények miatt, idén már emelt árakkal nyitna több fővárosi fürdő. A somogyi komplexumok többsége azonban nem emel, inkább a szolgáltatások színvonalát növeli.

A magyar fürdők remekül teljesítettek tavaly, szinte mindenütt többen mentek strandra, mint egy évvel korábban. Ezért több fővárosi komplexumban drágulnak a jegyek, hogy a megnövekedett forgalom a bevételben markánsabban megmutatkozzon. Somogyban azonban ez nem így van. Balogh Renáta, a siófoki Galerius Fürdő vezetője elmondta, hogy a legtöbb fürdőben változatlan áron frissíthetjük fel magukat. Az idei évben is a tavalyi árakon mehetnek a vendégek. Hozzátette, hogy szeretnék növelni a forgalmat és ezt szolgáltatásokból szeretnék elérni. Emelik például az étterem színvonalát, hiszen új szakáccsal és sokkal professzionálisabb konyhával és vezetéssel üzemelnek idén. Kaposváron, a Virágfürdőben (képünkön) sem változnak az árak, ahogyan az Igali Gyógyfürdőben sem. A szolgáltatásokat pedig folyamatosan bővítik, ez nem lesz másként idén sem.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!