Nehéz helyzetbe került a látrányi tejtermelő

Csődbe vitt egy somogyi tejtermelőt a piac folyamatos változása. Udvaros Zoltán látrányi gazdálkodó két hónappal ezelőtt fejezte be az előállítást, a takarmányárak és egyéb költségek miatt nulla eredményt, vagy épphogy egy csekély nyereséget könyvelhetett el.

Amíg teljes kapacitással működtek mintegy 2 ezer szarvasmarha mellett naponta 6 illetve 13 ezer liter tejet állítottak elő. Ám a vállalkozót is sújtotta a szakemberhiány. A sonline.hu-nak elmondta, hogy a jó fejőemberei külföldre mentek – ahhoz, hogy újra tudja tervezni a termelést kilenc új szakképzett dolgozóra lenne szüksége. A látrányi gazdálkodó ugyanis tehénállományát egyelőre megtartotta, mert most éppen ellési időszak van. A napokban derült ki, hogy augusztustól legalább 15 forinttal lesz drágább a tej. És emiatt persze a tejtermékek is drágulnak, a tejföl kilónként 150-180 forinttal, a vaj kilónként akár 400 forinttal. A várható áremelkedést azzal magyarázták, hogy kevesebb a tej és alacsonyabb a zsírtartalom a klímaváltozás miatt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!