Négy százalékkal többen hajóztak a Balatonon, mint tavaly

Kiemelkedő forgalomra számít az idén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), a személyhajózásban az utasok száma szeptember 9-ig, az utószezon végéig meghaladta a 717 ezer főt, ami magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom.

A menetrendszerinti hajójáratokon 4 százalékkal utaztak többen az utószezon végéig, mint tavaly. Ezen belül a menetrendi hajókon utazók száma hasonlóan alakult a tavalyi évhez, míg a rendezvényhajók iránt közel 20 százalékkal nőtt az érdeklődés. A kompjáratok csaknem 9 százalékkal több utast, 30 ezerrel több gépkocsit, valamint 7 százalékkal több kerékpárt szállítottak Szántód és Tihany között a tavalyi év azonos időszakához képest. A balatoni hajózási idény október végéig tart, ezt követően tóparti rendezvényekhez kötődően indulnak járatok.
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!