Mit jelentenek a turistajelek? - Ismeretterjesztő kisfilm a Sefagtól

A hazai erdőkben kirándulva a legtöbbször olyan ösvényt követünk, amelyet a fákra-kövekre festett, színes szimbólumok mutatnak. Kevesen tudják azonban, hogy ezek mit is jelentenek pontosan - olvasható a Somogyi Erdők Hírlevele májusi számában.

A legtöbbször négy színt használnak a turistautak kijelölői. A leghíresebb a kék, amellyel a több tájegységen áthaladó, igencsak hosszú vándorutakat jelölik. Az országos kéktúra például több mint 1100 km, a Rockenbauer Pálról elnevezett, Somogy megyén is áthaladó dél-dunántúli kéktúra pedig 540 km hosszú. A piros jelzések egy-egy nagytájon vagy hegységen vezetnek át és valamivel rövidebb útvonalakat jelölnek. A Szekszárdról a Zselicen és Kaposváron át Siófokra tartó dél-dunántúli pirostúra például 309 km. Végül a sárga és a zöld jelek általában kisebb, helyi útvonalakat jelölnek. A legtöbb turistajel két fehér csík között egy színes, de vannak más szimbólumok is. pl. A körrel jelölt út végén többnyire kút vagy forrás várja a szomjas túrázót, a nagy L betű várak, földsáncok, kolostorok romjaihoz irányít, a négyzetet követve települést, erdei szállást vagy vasúti, esetleg buszmegállót találunk, végül a somogyi erdőkben nem túl gyakori Ω jel a barlangokat mutatja. A hagyományos jelek mellett akadnak helyi felfestések is. Somogyban például a kegyhelyeket érintő Mária-út fehér alapon kék „m” betűjét láthatjuk a fákon több helyen. Minderről a SEFAG Zrt.  ismeretterjesztő sorozatában lehet olvasni, a Facebookon.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz – Ép testben, ép lélek - Életmódváltással a gyógyulás felé

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!