Minden korábbinál nehezebb a balatoni szezonkezdés

A munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt fennakadások lehetnek a Balatonnál.

A Kisosz, vagyis a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete szezonindító rendezvényén Kertész Rezső, a szervezet ügyvezető társelnöke elmondta, a legnagyobb probléma a térségben a munkaerő hiánya. Hozzátette, elsősorban a szakképzett és gyakorlattal rendelkező munkaerő hiányzik, amin enyhíteni fognak a júliustól munkába álló egyetemisták, főiskolások. Beszámolója szerint a szakképzett munkaerő megtartásáért több balatoni vállalkozó is próbálkozott a korábbinál hosszabb nyitva tartással. Vannak azonban olyanok is, akik a munkaerőhiány miatt csak a főszezonban nyitnak ki, és akadnak, akik bezárnak. Kertész Rezső elmondta, idős az egyéni vállalakozói kör a térségben, ezért szükség lenne generációváltásra. Úgy vélte, ehhez, a fejlesztésekhez, valamint a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábításához kedvező hitelfelvételi lehetőségek, uniós támogatások kellenek. A helyi munkaerő-piaci helyzetet jól tükrözi, hogy a Kisosz az idén először kérte fel a 3 illetékes dél-balatoni járási hivatalt, küldjön álláskeresőket a balatonszárszói fórumára, ahol sok munkaadó volt jelen. Mindössze egy érdeklődő érkezett, aki egészségi okokból nem vállalt munkát.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!