Mibe kerül egy-egy városnak a védekezés

Pécsen nem lehet tudni, hogy a városi védekezés eddig mennyibe került, miközben megkérdezett városok – politikai hovatartozástól függetlenül – készséggel válaszoltak kérdésekre -  írta a bama.hu.

Szigetváron Vass Péter polgármester arról tájékoztatott, hogy a közétkeztetést kibővítették, az önkormányzati épületeket, intézményeket fertőtlenítőszerekkel látták el. Maszkokat is kiosztottak az önkormányzati intézmények számára, az időseknek pedig bevásárolnak, de ételt is osztottak, mindez havi 2,7 millióba került a városnak. Polics József, Komló polgármestere azt mondta, hogy a védekezés során is racionálisan jártak el – ahogy korábban –, ezután is így tesznek. Fertőtlenítenek a forgalmas helyeken, a rászorulóknak adtak maszkokat, próbálták a vállalkozásokat segíteni, de a piacon a bérleti díjakat is csökkentették. Összességében 5-6 millió forintot költhettek a védekezésre a normál működésen felül. Pécsett is elindították az idősek számára a PAPI-programot, megkezdődött a maszkok kézbesítése, idősotthoni vírusteszteket is végeztek, illetve fertőtlenítenek is a frekventáltabb részeken, buszmegállókban és a buszokon. Péterffy Attila, polgármester azonban nem volt hajlandó elárulni a lapnak a költségeket. A bama.hu úgy tudja a Biokom Nkft. az egész város közterületi fertőtlenítésére vásárolt 100 csomagnyi hypóport, ami összesen nettó 23 ezer forintba került. Az ebből vízzel kevert oldatot a kormányhivatal népegészségügyi osztályával egyeztetve úgy készítették el, hogy a hatóanyagtartalma a minimális környezetterhelés érdekében a lehető legkisebb legyen, ami még hatásos a vírusok ellen.

Fotó: bama.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 26.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!