Megtámadja a listás eredményeket a DK

Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás "európai kontroll melletti", lehető legkorábbi megismétlését követeli.

Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok. Kiemelte, több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!