Megtalálták a Balatonba fulladt férfi holttestét

Évente három-négyezer embert kell kimenteniük a vízimentőknek Magyarországon - mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az M1-en. Tar Mihály annak kapcsán beszélt erről, hogy csak szombaton a Balatonból 18, a Velencei tóból 5 embernek kellett segíteniük a partra jutni.

Azt is elmondta, hogy megtalálták annak az 50 éves belga férfinak a holttestét, aki még pénteken Boglárnál egy vitorlásról ugrott a Balatonba, majd elmerült. Három szonárral kutatták a tavat, a keresést azonban nehezítette, hogy a férfi társai csak nagyjából tudták megmondani, hol történt a baleset. Tar Mihály hozzátette: több esélye lett volna az életben maradásra, ha a társai azonnal megállítják a hajót és kivetik a horgonyt. Ez volt idén a második halálos baleset a Balatonnál.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!