Megkezdődött a gólyafészkek karbantartása

Megkezdődött a gólyafészkek karbantartása a Duna-Dráva Nemzeti Park területén is.

A nyáron kikelt fehér gólya fiókák már úton vannak telelőhelyeikre. Az ártéri erdeink és vizes élőhelyeink megfogyatkozása miatt a fehér gólyák fészekrakási magatartása is megváltozott. Alkalmazkodtak az emberi jelenléthez, és villanyoszlopokra, kéményekre építik a közel egy méter átmérőjű, gallyakból álló fészküket. Nem raknak minden évben újat, inkább a korábban használt fészkek kora tavaszi tatarozása a jellemző. Ezt a munkát mindig a hím gólyák végzik, ezért körülbelül két héttel a tojók előtt érkeznek vissza. A természetvédelem, az elektromos hálózat üzemeltetője, és a lakosság közös érdekeit figyelembe véve, 2020-ban is nagyszabású fészekkarbantartásba kezdett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, melyet honlapjukon tudattak. A tavasszal épített fészkeket, melyeket a madarak közvetlen a vezetékre építettek, egy speciális magasítóval látják el, ezzel minimalizálva az áramütés kockázatát. A régebbi, és évről-évre újra tatarozott fészkeknél fennáll a veszélye annak is, hogy az egész építmény a súlyánál fogva leomlik, vagy egy nagyobb széllökés alkalmával a földre hullik. Ezért fontos ezeket télen lebontani és a fészektartókat karbantartani, tehermentesíteni. A fészkelőhelyek megújítása a gólyák megérkezéséig folyamatosan zajlik. Az első nagyszabású munkálatok a Kaposvár környéki településeket étintették, többek között Jutában, Szennán, Bőszénfán és Szilvásszentmártonban is végeznek ilyen jellegű beavatkozást. 

Fotó: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!