A MÁV-Volán csoport járatain június 8-ig érvényesek a májusi bérletek

A Technológiai és Ipari Minisztérium kérésére a MÁV-Volán csoport meghosszabbítja a május havi és második félhavi helyközi bérletek érvényességét, valamint a Volánbusz az érintett önkormányzatokkal egyetértésben azon települések helyi, május havi és második félhavi bérleteinek érvényességét, ahol a helyi közszolgáltatást a társaság látja el. Ezekkel így a megszokottnál három nappal tovább, június 8-án, (szerdán) éjfélig lehet utazni - közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel csütörtökön.

A közleményben kitérnek arra is, hogy az egészségügyi, a védekezésben résztvevő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi dolgozók, az orvostanhallgatók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők még két hétig, június 14-én éjfélig használhatják díjmentesen a társaságok vonat, busz és HÉV járatait, amire a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések részeként van lehetőségük. Június 15-től viszont ismét jegyet vagy bérletet kell váltaniuk a vonat, busz és HÉV járatokra.  Felhívták a figyelmet arra is, hogy már csak június 30-ig lehet lejárt diákigazolvánnyal megváltott kedvezményes jeggyel vagy bérlettel utazni.

fotó: kapos.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!