A MÁV és a Volánbusz peronjain sem kell már maszkot viselni

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező a maszk viselése szabadtéren - közölte a MÁV Zrt. Hozzátették: a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.

A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok - a nyitott peronon várakozás kivételével - továbbra is érvényesek. A hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével zárt térben és a járműveken mindenkinek maszkot kell viselni. A közlekedési társaságok járatain folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik. Ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelentést tegyen - olvasható a közleményben. A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

 

fotó:mavstart.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!