Mások szolgálata a legnemesebb feladat

A legmagasztosabb életértelem, a másik ember szolgálata, mondta Szászfalvi László pénteken, Barcson, a Szociális Központ 30 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
 

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, az idős, beteg, vagy magatehetetlen ember szolgálata a tisztelet és a hála kifejeződése kell legyen. Ugyanakkor tisztelettel, és hálával kell köszönetet mondani azoknak is, akik ezt az ellátó rendszert és intézményt megálmodták, létrehozták, megvalósították, üzemeltetik és szolgálnak benne. A 30 éves múltra emlékező tábla, tisztelgés előttük is. A tábla mögött azonban hús-vér emberek küzdelme áll. Azoké, akik napról napra megbirkóznak önnön félelmeikkel, szenvedéseikkel, és azoké, akik ezekben az emberekben a lelket tartják, és segítenek méltósággal viselni ezeket a nehézségeket.
A tábla figyelmeztet arra is, hogy 30 évvel ezelőtt sem lehetett már családon belül megoldani az idősellátást, és, hogy manapság egyre nagyobb feladat ez az önkormányzat, és a kormányzat számára is. Újra kell gondolni a finanszírozást, és újra kell tervezni a szociális ellátást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Önkormányzati választások 2019. - Eredmények

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!