Másfél milliós havi kereset, bónusz börtönbüntetéssel és közügyektől való eltiltással

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége vádat  emelt azzal a huszas évei közepén járó férfivel szemben, aki nyitva felejtett házakra és autókra vadászott Barcson. A férfi az egy hónapig tartó bűncselekmény sorozattal összesen több mint 1,6 millió forint értéket zsákmányolt, míg végül 2021 november végén a barcsi nyomozók elfogták.
 

A büntetett előéletű férfi tavaly márciusi szabadulása után, október környékén vetődött el Barcsra. A városban tartózkodása alatt több ingatlant és gépkocsit fosztott ki oly módon, hogy jellemzően az éjszakai órákban „rápróbált” az ajtókra és ablakokra, és ha azok nem voltak bezárva, minden mozdíthatót vitt magával. A megyei főügyészség közleménye szerint a vádlott ennek során összesen 20 sértettet károsított meg: volt, akinek az autójából csak apróságokat vitt el, de olyan is előfordult, hogy egy barcsi családi házból, illetve az ott parkoló autóból közel 750.000 forint értékben lopott el arany és ezüst ékszereket, készpénzt, illetve műszaki cikkeket. A betörő egy másik alkalommal ráadásul úgy fosztotta ki a hálószobájukban alvó sértetteket, hogy az értékeiket a közvetlen közelükből vette magához. Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. Forrás: Somogy Megyei Főügyészség

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!