Már szervezik, az idei Ördögkatlan fesztivált

Már szervezik, az idei Ördögkatlan fesztivált, sőt azt is mondhatnánk, hogy folyamatosan, megállás nélkül azt teszik, hisz sok esetben alig ér véget a program, már szerződnek a következő nyárra.
 

Idén már tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált, amely meglehetősen felpezsdíti Nagyharsányt és a környező települések lakóinak életét. Beregszászi József nagyharsányi polgármester azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, hogy eleinte volt némi fenntartásuk a lakóknak, de ma már örülnek neki. Mint fogalmazott a települések időközben fejlődtek. Hozzá tette, az önkormányzatoknak túl nagy nyeresége nincs egyébként a fesztiválból, de az itt működő vendéglátóhelyek, vállalkozások fejlődését egyértelműen a elősegíti az egyre népszerűbb rendezvény. Annak pedig nagyon örülünk, hogy amikor az Ördögkatlan Fesztivál szóba kerül, akkor már Nagyharsányt is csatolják a rendezvényhez. A lakosok elégedettek, hiszen szálláshelyek, vendéglátóhelyek üzemeltetésével jól járnak. Az ötnapos fesztivál bevétele nagy segítség az itt élő családok megélhetéséhez.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!