Május 16-án rendeznék meg Pécsett a Pride-ot

Szerdán este a szervezők hivatalosan is meghirdették a május 16-án, Pécs belvárosában rendezendő Pécs Pride felvonulást.

A Diverse Youth Network rendezvénye ellen mintegy kilencezren írták alá az országos online petíciót – erre hivatkozva kezdeményez közmeghallgatást Kővári János, a belváros önkormányzati képviselője. A szervezők hatnapos rendezvényben gondolkodnak, korábban azt írták, egy fontos üzenetet hordozó, kulturális fesztivált hoznának létre. Nemsokára a Pécs Pride pontos felvonulási útvonalát is közzéteszik. A fesztivál május 11-én kezdődik, utolsó napján, 16-án lesz a felvonulás. „ A belváros önkormányzati képviselőjeként határozottan tiltakozom a köznyugalmat és közerkölcsöt sértő rendezvény, felvonulás ellen, hiszen kilencezer pécsi polgár tiltakozása ellenére szervezték ezt meg” – mondta Kővári János sajtótájékoztatóján, amit a Király utca elején tartott, hiszen az LMBTQ-közösség felvonulása várhatóan itt zajlana. A Pécs Pride elleni petíciót eddig 8600-an írták alá. Kővári elmondta, azért kezdeményezi első körben a közmeghallgatást, mert Pécs polgárainak joguk van tudni, hogy a város önkormányzatának vezetői hogyan viszonyulnak az ügyhöz – tudósított a pecsma.hu.

Fotó: hungaryfirst.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!