Majdnem elütötte, majd megütötte a gyalogost a sofőr

Bíróság elé állítást javasolnak a kaposvári rendőrök egy férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy parkolóban két személyt bántalmazott.

A rendelkezésre álló adatok szerint idén március végén egy kaposvári áruház parkolójában egy gépkocsivezető tolatni kezdett, amikor közvetlenül az autó mögött gyalogoló férfi – hogy elkerülje a balesetet – ráütött a jármű hátsó szélvédőjére. A sofőr megállt, majd kiszállt az autóból és szóváltás követően több alkalommal, ököllel fejbe ütötte a gyalogost. A sértett segítségére sietett egy hölgy is, akit szintén bántalmazott a férfi. A tabi lakos ezt követően visszaült a gépkocsiba és elhajtott a helyszínről. A sértettek – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A nyomozók azonosították a 32 éves férfit, akit két órán belül elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.   

Fotó: police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!