Letartoztatták a fiatal lányokat futtató párt

A Kaposvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 37 éves nőnek és 42 éves férfinak a letartóztatását, akik olyan 18. életévét be nem töltött, prostitúciót folytató személyekkel tartatták ki magukat, ahol a három sértett szexuális szolgáltatását a nő szervezte.

A gyanúsítottak közül a nő 2017 nyarától kezdődően a gyámsága alatti kiskorú sértettet rávette arra, hogy a 61-es főút mellett szexuális szolgáltatást nyújtson az azt igénybe vevő autósoknak, illetve telefonon is szervezte a találkozókat.

A nő 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két kiskorú lányt fogadott be otthonába, akiket szintén szexuális szolgáltatás nyújtására vett rá.

A lányoknak a prostitúcióból származó jövedelmüket le kellett adniuk a nőnek laktatásuk és eltartásuk fejében, amiről a nő élettársának is tudomása volt. A gyanúsítottaknak munkahellyel nem rendelkeztek, a sértettek által keresett pénzből tartották el magukat.

A gyanúsításban közölt kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményekre figyelemmel fennáll a szökésnek, a bizonyítás megnehezítésének, továbbá újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének a veszélye, ezért a Kaposvári Járásbíróság az ügyészségi indítványnak helyt adva elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Fotó: police.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!