Lerakták a PVSK csarnokának alapkövét

Lerakták szerdán a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) több sportág művelésére alkalmas - 2000 négyzetméteres -, nettó 860 millió forintból megvalósuló multifunkcionális munkacsarnokának alapkövét a baranyai megyeszékhelyen. 

A PVSK Verseny utcai központjában rendezett ünnepségen elhangzott: a parketta-borítású 20x40 méteres küzdőteret is magába foglaló csarnok több mint száz fő befogadására alkalmas lelátóval rendelkezik majd a szociális és közösségi terek mellett. A nagyobb részt társasági adó-támogatásból (TAO) és a pécsi önkormányzat 100 millió forintos támogatásával megépülő beruházás kivitelezése ma kezdődik és tervek szerint jövőre be is fejeződik. Az eseményen egyúttal felavatták a PVSK két új B3x3-pályáját is, amelyekhez 130 fős lelátó is tartozik. Czerpán István, az 1919-ben alapított PVSK elnöke köszöntőjében az összefogás fontosságát hangoztatva és a klub eredményeit, sikereit is felidézve úgy fogalmazott: "mintegy százéves egyesületük megszolgálta az új csarnokot".

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!