A légimentőkkel közös véradást szerveznek Pécsett

Rendhagyó közösségi véradókampányt indít a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Vöröskereszt és szakmai partnere az Országos Vérellátó Szolgálat. 

Egyszerre hét helyszínen – köztük Pécsett, Keszthelyen és Balatonfüreden – várják a véradókat szerte az országban szeptember 24-én, pénteken 12 és 18 óra között – áll a szervezők közleményében. A különleges közösségi esemény célja, hogy minél több emberhez eljusson nemcsak a véradás üzenetének fontossága, de a lehetősége is, felhívja a figyelmet az önkéntesség és a segítségnyújtás jelentőségére, és a légimentők nem mindennapi munkájára, hiszen ennek köszönhetően menthetnek életet a légimentők is. 2019 decembere óta az egyik mentőhelikopter két egység nulla negatív vért is szállít a fedélzetén, melyet szükség esetén a betegek ellátására alkalmaznak. Bevezetése óta már számos alkalommal került erre sor, mellyel minden esetben növelhető a túlélési esély. A közös véradást hagyományteremtő céllal hívják életre és évről évre szeretnék megrendezni, támogatva ezzel azt, hogy mindig rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű vér a mentőhelikoptereken és az egészségügyi intézményekben is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!