A „legbiztonságosabb” helyre került az idei Tüke-díj

Újra gazdára talált a Tüke díj, a pécsiek által alapított, pécsieknek adományozható elismerés, amivel a Pécs hírnevének öregbítőit honorálják. Idén a hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló Multi Alarm Zrt. vezérigazgatója, Zsolt László vehette át az egyik legnagyobb helyi elismerést. Rajta kívül egy fiatal tehetséget és egy civil szervezetet is díjaztak.

 

2004 óta minden év elején átadják a legnagyobb lokálpatriótáknak szóló elismerést a Tüke Alapítvány tagjai. Idén sem volt ez másképp, a Dóm kőtárban megrendezett ünnepségen pedig a legtöbb eddigi díjazott jelenlétében adták át a 2020-as Tüke díjat – írja a pecsma.hu.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. március 23.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!