Közel kétezren tekertek a tizenötödik Tour de Zalakaroson

Az ország legnagyobb kerékpáros rendezvényének adott helyet az elmúlt hét végén a zalai fürdőváros, a 15. alkalommal megrendezett Mapei Tour de Zalakaros versenyre mintegy 1500 előnevezés érkezett, a résztvevők száma pedig a kétezer főt is megközelítette – írja a zaol.hu.

Jankovics Ferenc főszervező elmondása szerint a pénteken kerékpáros felvonulással indult, s egészen vasárnapig tartó rendezvényen több olyan versenyszám is akadt, amely létszámrekordot hozott. Ez egyben azt is jelzi, hogy a zalakarosi versenynek komoly rangja van a biciklis közösségben. A kísérő programokkal tarkított, három napot felölelő versenyhétvégén öt különböző futamban próbálhatták ki magukat a résztvevők: ezúttal is volt céges csapatverseny, gyerekverseny, családi bringatúra, országúti teljesítménytúra, valamint országúti maraton is. A rendezvény célja a magyar és külföldi kerékpárosok részére versenyzési, túrázási, maratonozási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várták, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem csak profiknak szól.

fotó: bringazas.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!