Közel 300 kilométeres kerékpárút-hálózattal várják a túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe

Közel 300 kilométer összefüggő, kitáblázott kerékpárút-hálózattal és széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe. A Keszthelyen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda ügyvezetője hangsúlyozta, a turizmus új iránya, hogy a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók környezetbarát eszközökkel, vonattal érkeznek, majd kerékpárral járják be a látnivalókat.

Hozzátette: Keszthely erre kiválóan alkalmas hely, mert több nemzetközi kerékpárút - például az Ausztria és Szlovénia felé tartó - kereszteződésében fekszik. A Magyar Kerékpáros Szövetség által finanszírozott BalatonBike365 projekt keretében az elmúlt három évben a régióban közel 20 tematikus bringás útvonalat jelöltek ki, amelyek a környék kulturális, természeti és gasztronómiai látnivalóit érintik. Az egyik kedvelt útvonal a tavaly kitáblázott Festetics-örökség kerékpártúra, amely a Helikon Kastélymúzeumtól indul és a balatongyöröki bece-hegyi Szent Háromság Kápolnánál végződik, de közben például élményparkot és kilátót is útba ejt. A BalatonBike365 projekt részeként szeptemberben egy új kerékpáros központ nyílik meg Keszthelyen, a vasútállomás közelében, ahol hagyományos és elektromos rásegítésű kerékpárokat, ebike-okat is lehet majd bérelni.

fotó: balatonitipp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!