A koronavírusban dolgozók küzdelmeiről készített dokumentumfilmet a Pécsi Tudományegyetem

A koronavírus-járvány miatt teljesen át kellett alakítani az életet a Pécsi Tudományegyetemen: 2020-ban a világjárványt okozó Covid19 vírus került fókuszba, mind a betegellátás, mind a kutatás, mind a diagnosztika területén.

 

„Ahhoz, hogy egy ilyen mértékű válságot kezelni tudjunk és hosszútávon megoldást találjunk rá, egy eddig nem látott összefogásra volt szükség” –mondja a film egyik szereplője. Ezt az összefogást és munkát mutatja be az UnivTv dokumentumfilmje, melyben a frontvonalon dolgozók és a hátteret biztosítók beszélnek tapasztalataikról – tudatta a Pécsi Tudományegyetem. A film azt az összehangolt és áldozatos munkát mutatja be, melyet a járvány kezdete óta végeznek. Tizennégy miniportrén keresztül tárul fel a szakemberek tevékenysége, a laboratóriumi medicinától a sürgősségi ellátásig, a virológiától az intenzív terápiáig szinte minden olyan területről, ahol a kollégák feszített tempóban igyekeznek csökkenteni a járvány hatásait és segíteni annak leküzdését. „Ahhoz, hogy a betegeket gyógyítani tudjuk, és később megoldást találjunk az egész helyzetre, szükségünk van a vírusdiagnosztikára, szükségünk van a kutatásra, szükségünk van a labordiagnosztikára és minden más társszakma segítségére. Nem csak a jövőben, hanem már most a jelenben, a mindennapi betegellátás során is” – fogalmazott dr. Jáksó Krisztián, a Koronavírus Ellátó Központ Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető-helyettese.

Fotó: PTE

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 12.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!