A Kormorán és a Beatrice ad koncertet a rendszerváltozás évfordulója alkalmából Pécsen

A Kormorán és a Beatrice együttes lép fel a pécsi Széchenyi téren október 8-án, a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója alkalmából.

A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleményében azt írta, hogy a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójára meghirdetett emlékév keretében Pécsett "két nagy múltú, kultikus együttes lép színpadra" a Szabadságkoncert keretében október 8-án. A kedden fél hétkor kezdődő, ingyenes program célja, hogy "felidézze a rendszerváltoztatás örömét és felszabadultságát, a szabadság és függetlenség visszaszerzésének eufóriáját" – írták a szervezők. Kitértek rá: az 1976-ban alapított Kormorán elsőként ötvözte Magyarországon a folk és a rock műfaját, ezzel zenei stílust teremtve. Színpadra álmodták a népzene hangszerparkját, dalaikban hallható a töröksíp, a hegedű, a tekerőlant, a citera, a furulya, a duda és a tárogató, amelyek együtt szólalnak meg a rockzene instrumentumaival. A Kormorán után, fél kilenctől színpadra lépő Beatrice lányzenekarként indult, az együtteshez 1971-ben csatlakozott Nagy Feró, s a zenekar egyre inkább a lázadó rockzene felé fordult. A pártállami kultúrpolitika folyamatosan akadályozta a szerintük "kezelhetetlen" zenekart, mely ennek hatására végül 1981-ben feloszlott, majd a rendszerváltoztatás után újra kezdte pályafutását.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!