Korhadás miatt vágták ki a kaposvári bálványfát

Halálos balesetet is okozhatott volna az a pusztuló bálványfa, amelynek kivágását kaposváriak sokasága tette szóvá a közösségi oldalakon.

A kaposvarmost.hu által részben nyilvánosságra hozott szakértői vizsgálat eredménye ugyanakkor azt mutatja: az egyik törzsvillán 70%-os korhadást mértek a szakemberek. A februári műszeres felméréskor a szakemberek a veszélyhelyzetet valósnak ítélték meg, amit csak a fa kivágásával tartottak megszüntethetőnek – olvasható a kaposvarmost.hu birtokába került szakvéleményben. Az egyik törzsvillán 20, a másikon 70 %-os korhadást állapítottak meg az Együd Árpád Kulturális Központ előtti bálványfa vizsgálatakor az Erdészeti és Faipari Egyetem mérnökei. A lap azt írja: „A legtöbben értetlenül fogadták a fa kidöntését, pedig a lépéssel komoly veszélyhelyzetet hárított el a Kaposvári Városgondnokság. A laikusok épnek ítélték meg a fát, pedig a február 28-i vizsgálat megállapítása szerint a vizsgált egyed beteg volt.” A fa magassága, előrehaladott tőkorhadása és törzseinek excentrikus elhelyezkedése okán, különösen szeles időben – biotikus és abiotikus károsításokból bekövetkező pusztulása, kettéhasadása esetén – az Agóra épületét, a környező anyagi javakat veszélyezteti, a körülötte tartózkodó személyekre akár halálos veszélyeztetést is jelenthet – olvasható a szakvéleményben.

Fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Önkormányzati választások 2019. - Polgármesterjelöltek vitája

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!