Kitüntették a Kaposvári Egyetem professzorát

A Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karán végzett több évtizedes kimagasló oktató és kutató tevékenysége, valamint a Kar vezetésében – mint oktatási dékánhelyettes majd dékán – és fejlesztése érdekében kifejtett magas színvonalú, példamutató, iskolateremtő munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át augusztus 20-a alkalmából Prof. Dr. Holló István. 

Prof. Dr. Holló István 1972 júliusától dolgozik a Kaposvári Egyetemen, illetve jogelődjeinél. Kiemelt szerepet játszott a Kar oktatásfejlesztési stratégiájának kidolgozásában. Oktatómunkája során fontos feladata volt a tananyagfejlesztés, de kiemelten és sikeresen foglalkozott közvetlenül a hallgatók diplomadolgozatainak és tudományos diákköri munkáinak konzultálásával. Emellett tevékenyen részt vesz a Kar szarvasmarha-tenyésztési kutatásaiban. Hitvallása, hogy színvonalas kutatás nélkül nem folytatható korszerű oktatás. Munkája során kiemelten fontosnak tartotta a gazdasági szféra képviselőivel való kapcsolattartást, az új kutatási eredmények és korszerű oktatási ismeretanyag közvetítését a gyakorlati szakemberek felé.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!