Kezdeményezik, hogy világörökség legyen a Zrínyi-kultusz

A Nemzeti emlékhelyeink területfejlesztési jelentősége a magyar–horvát határ mentén címmel tartott konferencián a házigazda Szigetvár polgármestere, dr. Vass Péter jelentette be, hogy kezdeményezik annak a projektnek az elindítását, amely után a Zrínyi-kultusz a világörökség részévé válik.

A pénteki nemzetközi konferencia nyitóbeszédében Vass Péter elmondta, hogy 1566-ban a szigetvári várban olyan események történtek, melyek örökre összekapcsolták Horvátországot, Törökországot és Magyarországot. Mint mondta, a városban található Zrínyi-vár, Turbék, Szulejmán szultán türbevárosa, a turbéki Segítő Boldogasszony kegytemplom építményegyüttese, kiegészülve Csáktornya, Szlatina, Šenkovec és Bécsújhely településeknek a Zrínyi családhoz köthetők. Ezek olyan világtörténelmi jelentőséggel bírnak, hogy kezdeményezni szeretnének egy nemzetközi projektet, amelynek végeredményeként a Zrínyi-kultusz, a Zrínyi-emlékezet az emberiség szellemi és kulturális világörökségévé válik. „A határ két oldalán, magyarok és horvátok együtt szeretnénk szólni a két kormányhoz, hogy emeljük fel a közös hagyományt, és a Zrínyi-örökség kapjon helyet a szellemi és kulturális kincsek között” - fogalmazta meg Vass Péter.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!