Két év múlva a Balatonig bringázhatunk

A tervek szerint 2019-re elkészül a baranyai megyeszékhelyet a Balatonnal összekötő kerékpárút, amely így a bringa szerelmesei számára kínál biztonságos, ugyanakkor élményekkel teli közlekedést két keréken. A Magyar Közlönyben nemrég megjelent kormányhatározat szerint több száz kilométernyi kerékpárút épülhet az országban a következő két év során, a fejlesztések érintik Pécset és a dél-dunántúli régiót is. Sokak régi vágya válhat valóra azzal, hogy 2019-re elkészül a Pécs és Siófok közötti, mintegy 136 km hosszú bringaút, rajta kívül épül meg a Szigetvár és Kaposvár közti mintegy negyven kilométeres szakasz is. 

Sőt, a megyeszékhely és Siklós között egy 55 km-es szakaszt is kialakítanak majd a bicajosok számára, így gyakorlatilag az országhatártól tekerhetünk el egészen a Balatonig – ha arra támadna kedvünk. Az összességében több száz kilométernyi kerékpárút megépítése több milliárd forintba kerül. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!