Keresztény emlékhelyeket renovál a Mecsekerdő

Keresztény erdei emlékhelyek újulnak meg a Mecsekben. Az erdőgazdaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a felújításokat a Mecsek Egyesülettel és a Pécsi Egyházmegyével közösen végzik, részben a Földművelésügyi Minisztérium által biztosított forrásból. Fa- és kőkereszteket, forrásokat, emlékműveket állítanak helyre, az egykori települések templomai helyén haranglábakat és emléktáblákat helyeznek el, emlékezve a jeles elődökre és az elmúlt századokból fennmaradt történetekre - tették hozzá. A munkálatok a fellelhető dokumentumok - köztük fényképek, leírások - alapján a korabeli formához illeszkedve, ugyanakkor modern technológiák és anyagok felhasználásával, időtálló megoldásokkal zajlanak. 

Jelezték: eddig a Hosszúheténynél található Mária-kút és a felsőkövesdi harangláb újult meg a projekt keretében, amelynek ünnepélyes zárását októberben tartják a sasrét- pusztai Mária-szobor avatásával. Egyúttal rendezik az emlékhelyek környezetét is, azok a kirándulók, turisták számára könnyebben megközelíthetővé válnak. A helyszíneken táblák ismertetik majd az adott emlékhely történetét.

 

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!