Karácsony várás vásárral, misével, betlehemes felvonulással, Pécsett

December 1-jén, pénteken már tizenkettedik alkalommal nyitja meg kapuit az Adventi Kézműves- és Mesevásár a Széchenyi téren. Az elmúlt évekhez hasonlóan a programösszeállításban a világi és keresztény közösség is részt vett.
 

Idén sem marad el a fényár az adventi vásáron Pécsett, de az újonnan kihelyezett világító szelfipontok mellett számos érdekes és szívet melengető program is várja majd a Széchenyi térre kilátogatókat a következő hetekben – hangzott el az adventi vásárt beharangozó sajtótájékoztatón, kedden délelőtt. Ahol Péterffy Attila polgármester mellett, Felföldi László megyéspüspök és Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezető igazgatója is jelen volt.

A pécsi egyházmegye vezetője megfogalmazta, hogy a családi asztalnál, a díszes, ünnepi terítő mellett a lelkiség is szerepet kell kapjon. Ne beleessünk az ünnepbe, ne túlélni akarjuk azt, hanem legyünk benne szívvel, lélekkel. Felföldi László arról is beszélt, hogy nagyon szépen összeállt a következő hetek programsora, múzeumi látogatásokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és sok egyéb izgalmas eseménnyel.

– Az adventi időszakban minden hétköznek reggel 6 órakor misét tartunk, utána agapéval, ami szintén segít jobban összehozni az embereket – mondta a püspök. – Van ennek egy varázsa, egyfajta sajátságos lelkülete. A következő hetekben minden szombaton, délután 17 órakor adventi gyertyagyújtás lesz a Széchenyi téren, ahol a különböző felekezetek kapnak majd teret, december 23-án délutánra pedig már szervezzük a betlehemes vonulást.
Fotó:pecsma.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Fiatalok az olvasás népszerűsítésért - László Patrik és a Barcsi Irodalmi Kör

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!