Kaposvári diákok nyerték a somogyi értékvetélkedőt
Kaposvári diákok kép viselhetik Somogy megyét a hungarikumokról szóló vetélkedő országos döntőjében. A Vármegyeházán tartott megyei döntőben kilenc csapat mutathatta meg, mennyire ismeri a somogyi- és a nemzeti értékeket.
A Somogy Megyei Önkormányzat a somogyi értékek és a hungarikumok megismertetése céljából hirdetett vetélkedőt az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák diákjai számára. A kétfordulós vetélkedőben négyfős csapatok versenyeztek. Tavaly év végén az első fordulóban 23 csapat oldotta meg az 50 kérdésből álló online tesztet és készítette el nagyon érdekesen, színvonalasan a pár perces filmet valamely somogyi értékről vagy értékesnek ítélt személyről, tárgyról. Az első fordulót követően 11 csapat került az országos középdöntőbe – mely egyben megyei döntő is volt -, közülük 9 érkezett meg február 22-én a Vármegyeházára. A versenyzőket Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke és dr. Vörös Tamás, a Somogy Megyei Értéktár Bizottság elnöke köszöntötte. Mindketten kiemelték a megyei önkormányzat értékmegőrző tevékenységét, a hagyományok ápolásának fontosságát.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!