Kaposvári bábszínház az évadnyitó fesztiválon

Többek között a kaposvári BábSzínTér valamint Méhes Csaba nemzetközi hírű pantomimművész és a bolognai La Baracca gyermekszínház is vendégszerepel a jubileumi évadát ünneplő Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház évadnyitó fesztiválján, amelyet idén is szeptember első szombatján rendeznek meg Budapesten, a Jókai téren. 

Az egész napos, ingyenes fesztiválon idén is a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb magyar és külföldi képviselői várják a közönséget. A váltott színpadokon zajló rendezvényre az ország minden tájáról érkeznek produkciók; fellép például a pécsi MárkusZínház is. A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál alapítója és a társulat egyik alapító tagja volt. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a győri Vaskakas Bábszínház és a kaposvári BábSzínTér produkcióiban elevenedik meg. A programokhoz kapcsolódva idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselőjének adományoznak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!