Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése

Jövőre elkezdődik a balatoni kerékpáros körút átfogó fejlesztése, amelynek eredményét 2021-től szinte minden érintett településen érezhetik majd a bringások.

"A komplex projekt célja, hogy a több mint 200 kilométeres tókerülő úton a lehető legtöbb helyen három méter széles burkolat és jól követhető táblarendszer álljon a bringások rendelkezésére, illetve ezzel párhuzamosan javuljon a kerékpáros szolgáltatások minősége is" - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-t egy sajtóbeszélgetésen. A minisztérium álláspontja szerint minderre azért van szükség, mert a főszezonban annyira megnövekedett a biciklis forgalom, hogy sok helyen nem elég széles a kerékpárút, több szakaszon pedig már nem megfelelő a burkolat minősége vagy az autóforgalom nagysága. Ezzel párhuzamosan a kerékpárosok számára elérhető szolgáltatások színvonala is emelkedni fog, például újabb pihenőhelyek kialakításával, írta a KaposPont. A tervek szerint, nagyjából 16 milliárd forintba kerülő beruházáshoz kapcsolódóan időszerűen az engedélyezési, illetve kivitelezési tervek már készülnek. A beruházás többnyire hazai költségvetési pénzekből valósulhat meg, de körülbelül 4,8 milliárd forint értékű uniós forrást is fel tudnak használni hozzá.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!