Jobban védik a fürdőzőket a Balatonon

Mentőöv néven új balatoni vízbiztonsági programot dolgoztak ki, amelynek tesztelése idén öt település strandjain zajlik majd - hangzott el a program részeként szervezett vízbiztonsági fórumon Siófokon. Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közbiztonsági tanácsának elnöke elmondta, tavaly lényegesen több súlyos baleset történt a Balatonon, mint a korábbi években. Ezért döntöttek úgy, hogy kielemzik a történteket, és a balatoni vízi rendészet ötlete nyomán, a vízi mentők mentorságával új vízbiztonsági programot dolgoznak ki.

A tavalyi vízi halálesetek fele egészségügyi okokból következett be, alapvetően idős, beteg embereknél, azaz valójában nem vízbefulladásról volt szó. A második legfőbb ok a vízibicikliről leugrás felhevült testtel, bódultan vagy úszástudás nélkül, és a többi tragédiában is tetten érhető volt az egyéni felelősség. Jamrik Péter elmondta továbbá, hogy egymilliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre a balatoni katasztrófavédelmi rendszerek - köztük a viharjelzés - korszerűsítésére 2020-ig. Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy a program egyéb elemeit idén Siófok, Keszthely, Balatonfüred, Balatonfenyves és Révfülöp strandjain fogják tesztelni. Táblákkal látják el a strandi bejárókat, figyelmeztetve egyebek között a mederviszonyokra, valamint mentőeszközt kapnak a vízibiciklik és mentőmellényekkel látják el a kölcsönzőket. Ezeken a strandokon lesznek szóróanyagok, rendeznek vízbiztonsági eseményeket, flashmobokat is – sorolta. A BFT májusi döntése szerint a Mentőöv program idei "tesztszezonjára" 23,5 millió forint áll rendelkezésre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!