Jó volt a közbiztonság a Balatonon

Magas színvonalúnak nevezte a balatoni közbiztonságot az idei turisztikai szezonban Molnár Gábor Somogy megyei rendőrfőkapitány Fonyódon, sajtótájékoztatón. A tájékoztató előtt a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) tartotta szezonzáró értekezletét.

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a BKKB működési területén – Veszprém, Fejér, Somogy és Zala megyében – az idei turisztikai szezonban a korábbi évekhez képest csökkent a bűncselekmények száma és kevesebb sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Olyan közbiztonságot tudtak szavatolni a polgárőrökkel és a készenléti rendőrséggel együtt, hogy a helyiek és a turisták biztonságban érezhették magukat – mondta. Kiemelte, hogy idén jelentősen csökkent azoknak az eseteknek a száma, amikor vízből kellett menteni embereket. Ez részben a megelőző tevékenységnek, részben annak köszönhető, hogy a fürdőzők is komolyabban vették a szabályok betartását, és egyre jobban ismerik a viharjelző berendezések jelzéseit – tette hozzá.

fotó: orientpress.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!