Jelentős fejlesztések folytatódnak Pécsett

Az első nyári képviselő-testületi ülésen több mint negyven napirendi pontot tárgyaltak a politikusok. A fajsúlyosabb témák között szerepelt a parkolási rendszer átalakítása és a közösségi közlekedés átszervezése is, de jelentős fejlesztések is folytatódnak Pécsett.

Így például a Zöld város kialakítása elnevezésű projekt keretében a régi vásárcsarnok területén is nagy szabású zöldterület-fejlesztés kezdődhet el. A tervek szerint a régi – jelenleg még működő – vásárcsarnok épületét átalakítják és visszabontják, az így létrejövő kétszintes, 1300 négyzetméter alapterületű létesítmény kereskedelmi és szolgáltató funkciókat ellátó komplexum lesz, a környékén pedig új parkolóhelyeket és parkot hoznak létre. A 800 millió forintos fejlesztés során a mintegy 2,5 milliárdból megépítendő új vásárcsarnokot is magában foglaló tömb teljes megújuláson megy keresztül a következő időszakban. Továbbá a Déli Ipari Parkba tervezett (és folyamatban lévő) három beruházás mellett két újabb fejlesztésre is sor kerülhet, hiszen egy üzem- és egy csarnoképület megépítésére vonatkozó pályázat is zöld utat kapott. Az előbbi 430 millió, az utóbbi pedig 786 millió forintos projekt révén valósulhat meg, így az önkormányzat az elkészült és kiépített infrastruktúra hasznosításával jelentős bevételekre tehet szert.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!