Januártól kezdődik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése az országban

Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint - közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) hétfőn az MTI-vel.

A 14 város - Budapest, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula, Békés - társasházi övezeteiben induló rendszert a MOHU és szerződéses partnerei működtetik.
A közlemény szerint a programban résztvevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely könnyen kezelhető, valamint szag- és kifolyásmentes is. Emellett társasházak számára is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni a meghatározott napokon. A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető: például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is. Fontos viszont, hogy nem szabad beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papírzsebkendőt, pelenkát. Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatók, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot. A bedobható élelmiszerek listája a https://mohu.hu/biohulladek oldalon is megtalálható - ismertette a MOHU.

fotó: magyarhirlap.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!