Januárra lesz stabil a gázrobbanás miatt sérült társasház szerkezete

Folytatódik az október 9-én gázrobbanásban megsérült szekszárdi társasház szerkezetének megerősítése, a munka januárban fejeződhet be - mondta a kivitelező cég vezetője csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A Herman Ottó utcában történt nagy erejű robbanásban a négyszintes épület két lépcsőházában húsz lakás vált lakhatatlanná, öten megsérültek és aznap nyolcvan embernek kellett elhagynia az otthonát. Korcsmár István arról számolt be, hogy befejeződött a stabilizáció első üteme, amikor állványokkal támasztották meg a főfalakat, és az épület alsó szintjét nagy teherbírású műanyaghabbal töltötték fel. A következő ütemben a robbanás helyén, a második szinten végzik el a stabilizációt, majd bontják el a sérült födémeket. A statikailag megerősített épületet január végén tudják átadni a helyreállítást és felújítást végző kivitelezőknek - tette hozzá. A legnagyobb mértékben sérült lakások teljes helyreállítása a vezérigazgató becslése szerint csak a jövő nyáron fejeződhet be. Molnár Péterné, a társasház közös képviselője közölte, a helyreállítás pontos költsége több százmillió forintra becsülhető. Az Aegon biztosító 25 millió forint előleget utalt a társasháznak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!