Itt a tavasz, és egyelőre marad is

Nem csak a hóvirág és egy-két téltemető, tavasz köszöntő nyílik, hanem már a jácintok, nárciszok, krókuszok után a gyümölcsfák virágjai is. A rózsaszín barackfák fotói sorra jelennek meg a közösségi portálokon. A meteorológusok szerint pedig, lehet, hogy van félni való a későbbi jövőt illetően, de március eleje még nagyon szép tavaszi időt ígér.

 

Tőlünk délre egy mediterrán ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében továbbra is igen enyhe, időnként kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, a délutáni órákban továbbra is 15 fok fölé melegszik a levegő és az éjszakák is enyhék lesznek. Időnként azonban erősebben megnövekszik a felhőzet és főleg pénteken kisebb csapadék is előfordulhat, írta a kapos.hu. Szalinay Tibor, amatőr meteorológus prognózisa alapján.
Az idokep.hu előrejelzései is március 6. utáni időszakra jósolnak 1-3 fokos éjszakai, hajnali értékeket, nappal pedig 10-13 fok között várható a felmelegedés. Aztán érkezik majd március 10. Ildikó napja, melynek időjárásából a következő negyven nap időjárására lehet következtetni a népi jóslat szerint.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!