Ismertté váltak a Virágos Magyarország díjazottai

Több mint 330 település küzdött idén a Virágos Magyarország kitüntető címért, a környezetszépítő verseny fődíját  idén Székesfehérvár, Orfű és Budapest V. kerülete érdemelte ki – írja az MTI.

Virágos Magyarországért mozgalom azért indult el, hogy szebbé, virágosabbá váljanak a települések, célja azonban az idők folyamán változott, már nemcsak virágosításról szól a verseny, hanem az egészséges, környezettudatos közösségről, a fenntartható környezetről, és a környezeti nevelés fontosságáról is. Ezek mind egyformán számítanak az értékelésnél, mindehhez a közösség sem hiányozhat – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, az utazás élményéhez nagyban hozzájárul a rendezett és virágos településkép, a gondozott környezet. Újdonság volt az idei évben, hogy erdélyi települések is nevezhettek és, hogy idén először kétlépcsőssé vált a megmérettetés, így első körben területi szinten mérkőztek meg a városok és falvak. A fődíjas, valamint a Miniszterelnöki Különdíjas településeket végül a hat régiós győztes város és falu közül választották ki. A fődíjak mellett számos különdíjat is átadtak, így miniszterelnöki különdíjat kapott a városok közül Lenti, a falvak közül pedig Telkibánya, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Tatabánya és Rajka vihette haza. A Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíját Szarvas és Csopak kapta. Az erdélyi települések között Sepsiszentgyörgy és Csíkszépvíz lett a győztes. Jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében Székesfehérvár és Orfű mérkőzhet meg 9 ország közel 15 ezer településével.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!