Innovációs platformok alakultak Baranyában

Az innovációs képesség erősítése érdekében Miskolc, Debrecen és Győr után  pénteken Pécsen is megalakult a Területi Innovációs Platform (TIP).

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával útjára indított országos programsorozat újabb állomását a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tartották. Megalakult a PTE Területi Innovációs Platform is. Szabó István, az NKFI Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese a rendezvényt megelőzően újságírók előtt különösen fontosnak értékelte, hogy az egyetemek sokkal szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a helyi kis- és középvállalkozásokkal. Hangsúlyozta: a PTE a régió meghatározó tudásbázisa, egyben legnagyobb foglalkoztatója. Minden adott ahhoz, hogy a térség megújuló innovációs ökoszisztémájának megszervezésében kiemelt szerephez jusson. Miseta Attila, a PTE rektora úgy fogalmazott, az intézmény eltökélt célja, hogy az innovációt erősítse, éppen ezért szükség van a piaci szereplőkkel való kapcsolatok erősítésére, a fiatal tehetségek megtelepedésének, helyben tartásának ösztönzésére. Ez a folyamat, tette hozzá, a tudományos, az alkalmazott tudományos és innovációs teljesítmény javulásához vezethet.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!