Ingyenes koncertet ad a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar

Az idei alkalom az első, hogy ingyenes téli hangversennyel is várja közönségét a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar, ami a Dunántúl legjobb zenészeit egyesíti.

Pécs, Győr, Szekszárd, Budapest, Kaposvár, Dombóvár, Balatonfüred, Nagykanizsa, Keszthely, Veszprém és más kisebb települések is képviseltetik magukat a december 29-én Marcaliban színpadra álló zenekarban. A nem mindennapi együttes az év utolsó napjaiban Balatonmáriafürdőn próbál a fellépésre, hogy egy nagyszerű koncerttel ajándékozza meg közönségét. Az eseményre a karácsonyi hangulaton túl filmzenékkel, jazzes, popos és swinges átiratokkal is készülnek a muzsikusok. Az este során nemcsak Stevie Wonder és Duke Ellington ismertebb számainak fúvószenekari feldolgozását hallhatja majd a közönség, de olyan különleges klasszikusokat is, mint például a Diótörő swinges változata. Hogy az évadzáró hangverseny igazi családi program legyen, a műsorban helyet kaptak olyan kifejezetten gyerekkedvenc zenék is, mint a Jégvarázs vagy az Így neveld a sárkányodat című mesefilmek közkedvelt dalai. Emellett az érdeklődők egy magyarországi ősbemutatóra is számíthatnak a zenekartól.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!