Indulhat az új kikötő építése Mohácson

forrás:bama.hu

Elindulhat Mohács egyik legnagyobb beruházása, miután Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a kikötőfejlesztés megvalósításához szükséges 2,8 milliárd forintos plusztámogatás biztosításáról szóló dokumentumot - osztotta meg a bama.hu szerkesztőségével a hírt Hargitai János országgyűlési képviselő.

Kijelentette, a közforgalmú kikötő a teljes régió gazdasági fejlődéséhez hozzájárul, hiszen általa új összeköttetés jön létre az ország más részeivel, sőt, a világ bármely részébe eljuttathatók az itt készített termékek. Hargitai János hozzátette, a kikötő építése jól illeszkedik a Mohács 500 programba, amelynek további részeként a híd építése, valamint a város az autópályával való közvetlen összeköttetése is meg fog valósulni. Az uniós közbeszerzési tájékoztatóban korábban megjelentek szerint a Platina-Bau Zrt. lett a nyertese a kivitelező kiválasztását célzó eljárásnak, így ez a cég építheti meg az új országos, közforgalmú kikötőt. A határkikötőtől délre, a város felé eső területen utakat építenek, a hajók be- és kirakodására alkalmas kikötőállásokat alakítanak ki, kiszolgálóépületeket és egy 787 négyzetméteres raktárcsarnokot emelnek. A nagyszabású beruházás előkészítése évekkel ezelőtt elkezdődött: az önkormányzat mintegy százmillió forintot nyert el a kivitelezést megelőző tanulmányok elkészíttetésére, a szükséges vizsgálatok elvégezésére, így a beruházásról döntő kormányhatározatot követően ezekre már nem kellett várakozni. A képviselő-testület még 2016-ban döntött a beruházáshoz szükséges önerő, 294 millió forint biztosításáról, az összeget a fejlesztési tartalékból állja a város.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. november 16.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!